Magyar Narancs, 2019. június 13.

Szignó nélküli szerző írása: „De Szakály személyét és szellemét nemcsak ezért érdemes most felidézni. A történész gonosz baromságait ugyanis a 2014-ben alapított VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár igazgatójaként mondta, tehát egy olyan szervezet vezetőjeként, amelyet a magyar kormány hozott létre és tart el, ám az ötéves működése alatt sem tudott ennél az idegenrendészeti eljárásnál emlékezetesebbet produkálni. És most újra egy ordas botrány miatt kell leírni a VERITAS nevét…”

Letölthető PDF

Megjegyzés: Szakály Sándor ominózus, igen sokat támadott, 2014. január 17-én az MTI által közreadott interjújában a következő olvasható: „… arról is beszélni kell, hogy a Magyarországról kialakított képpel ellentétben az itteni zsidóságot igazán attól kezdve érte jelentős veszteség, amikor a német haderő bevonult Magyarországra, s így az ország szuverenitása erősen korlátozottá vált 1944. március 19. után. Utalt arra, hogy a történészek közül többen úgy ítélik meg, 1941-ben Kamenyec-Podolszkba történt az első deportálás a második világháborúban Magyarországról, de véleménye szerint ez inkább idegenrendészeti eljárásnak tekinthető, mert azokat, akik nem rendelkeztek magyar állampolgársággal, ide toloncolták ki. Amikor kiderült, hogy sokakat közülük meggyilkoltak, Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter lehetővé tette a visszatérést Magyarországra – hangsúlyozta.”